9 Hónap/ 4. rész

Helló belló! Újra itt vagyok, és találjátok ki mivel jöttem.. hát a 9 hónap 4. részével. Remélem örültök neki, és tetszeni fog.
Jó olvasást, és ne sajnáljátok a kommenteket!

Reggel ,- sok idő után  -, mosollyal az arcomon keltem. Boldog voltam, de fogalmam sem volt mitől, na jó, de, boldog voltam, mert Tom nagyon szimpatikusnak tűnt, és boldog voltam, mert ma fog kiderülni hogy terhes vagyok vagy sem.
Hoppá.
Ez a kettő nem fog megférni egymás mellett, mi a fenét csináljak? Ennyire lehetetlen?
Ha kiderül hogy állapotos vagyok, és valami véletlen folytán össze jönne a dolog Tommal is,  én lennék a legboldogabb ezen a világon.
De melyik férfi  lenne képes arra, hogy elfogadja, a barátnője egy fagyasztott spermától terhes? Természetesen én nem várom el tőle hogy maradjon, sőt, épeszű ember  messzire elszaladna előlem, amiért nem is hibáztatnám.
Na de akkor is, én nem érdemlem meg a szerelmet? Vagy én lennék  a hibás mert túl hamar lemondtam róla?
A fenébe, ez nehezebb mint gondoltam.

Mikor végre elkészültem, egy hatalmas sóhaj kíséretében kiléptem a lakásból. A nap sütött, mégis a levegő hűvös és friss volt, igazi őszi időjárásnak megfelelő. Ha nem izgultam volna annyira, talán élveztem volna.
Úton az orvoshoz titkon bepillantottam a kávézó hatalmas üvegén keresztül, de Tomot nem láttam sehol.
Nem dolgozik? Ja, igen, tényleg, több munkahelye is van..
Halványan elmosolyodtam, majd gyorsan átszaladtam a túlsó oldalra.

~~~

Tom  egy mozdulattal kikelt az ágyból, majd hosszas nyújtózkodás után hatalmasat ásítva bement a fürdőbe megmosakodni. Fáradt volt, de örült hogy a mai napon nem kellett bemennie egyik munkahelyére sem dolgozni, így egy kicsit foglalkozhatott  a  képeivel.

Mindig is megnyugtatóan hatottak rá, voltak ott több éves képek is, sőt, még a gyerekkorából is megmaradt egy - két darab. Ezek emlékeztették arra, honnan jött és hogyan jutott el idáig. Tizennyolc évesen költözött el otthonról, abban az időben nagyon makacs és önfejű volt, a maga útját akarta járni, de mikor eljött New Yorkba, rá kellett döbbennie, hogy nem lesz valami könnyű, nehezen  fog tudni megélni, ezért sürgősen munkát kellett találni. 

Ennek már tíz éve. A nagy álomból ezidáig nem lett semmi, a képei csak egy poros szobában álltak, egy idegen szempár sem csodálhatta őket. Egyedül az öccsének mutatta meg, mikor legutóbb, pontosabban fél évvel ezelőtt meglátogatta, mert egy konferencia miatt New Yorkba kellett utaznia. Billnek, vele ellentétben minden összejött, sikerült alapítania egy kisebb céget, azóta  csak is a munkájának él, és imádja amit csinál. Azelőtt, még mikor kisgyerekek voltak, nagyon jól kijöttek, de mikor Tom otthagyta Los Angelest, a testvérétől is eltávolodott, Bill hiába mondta neki hogy nem menjen el, Tom hajthatatlan volt. 

De hogy megbánta volna? Nem, mert megtanulta, milyen ha az embernek harcolnia kell az álmaiért, és nem csak úgy simán az ölébe pottyannak. Már pedig őt igen is próbára tette az élet, de ez így volt rendjén, lehet, ha nem így lett volna, nem az az ember lenne mint most. 

Lehet, hogy akkor nem is találkozott volna Vele. Robin..

Amint eszébe jutott a nő mosolya, ő is elmosolyodott. 

Szimpatikus volt neki, tetszett ahogy a nő reagált, próbál távolságtartó maradni, de annyira látszódik rajta hogy őrlődik. Már alig várta az estét. 

~~~

Mikor már épphogy beléptem volna  a  rendelő ajtaján, hirtelen megcsörrent a telefonom.

Audrey.

-Szia. -  vettem fel

-Szia, na mi van? Mi az eredmény?  -   kérdezte izgatottan

-Nem tudom, mert épphogy beléptem volna az ajtón, rám csörögtél. -  válaszoltam

-Ja, bocsi. De szerintem én jobban félek mint te. -  mondta

Felnevettem.

-Fogadjunk? Na, leteszem, amint végzek, bemegyek a rendelőbe. Szia. -  letettem a telefont

Mikor bementem, az orvos szinte azonnal fogadott. Levetkőztem, és vizsgálni kezdett.

Próbáltam ügyelni  a lélegzetvételeimre,  de nem nagyon jött össze, talán még soha nem izgultam annyira, mint akkor.

- Nos, Robin, kész vagyunk.  -  szólalt meg hirtelen Dr. Bowman 

Felemeltem a fejem.

-És? Mi a helyzet?   - semmi értelmeset nem bírtam kinyögni

-Nos. -  mosolyodott el az orvos  -   Ön terhes!

Hirtelen nem bírtam megszólalni. Szóval mi? Állapotos lenék? Annyi év után sikerült ? Pont most? Pont aznap, mikor találkoztam valakivel? Erre mennyi az esély? De hát ezt akartam, nem igaz? 

Lassan felültem, és próbáltam valami értelmeset kipréselni magamból.

-Szóval sikerült?   - suttogtam

-Igen, sikerült, ráadásul rögtön elsőre. Ez nem sok nőnél fordult elő eddig.  De, Önnek sikerült. - mosolygott bíztatóan

-Én.. nem is tudom.   -  suttogtam magam elé meredeve

-Gratulálok, Robin!

Úton a rendelő felé annyi minden kavargott a fejemben. Ezt hogy a fenébe fogom megmagyarázni Tomnak? Vagy inkább hagyjam a fenébe? De azt nem tehetem, lehet hogy nagyon hülyén hangzik, de ilyen férfiről álmodtam mindig is. Persze ilyenkor szokás azt mondani hogy ugyan már, nem is ismerem, mit akarok.. De ha tényleg az, akinek én hiszem, akkor nem hagyhatom elmenni magam mellett. Azt nem bírnám elviselni.

-Robin! Robin!   - indult el felém Audrey, mikor beléptem az ajtón  -  Miért nem hívtál? Mi történt? Negatív?

Szótlanul álltam előtte.

-Mondj már valamit.  -  kezdett unszolni türelmetlenül

-Terhes vagyok. -  szólaltam meg végül

Audrey felkiáltott.

-Jaj, gratulálok, Robin! Annyira tudtam.  -  mosolygott

-Igen? Pedig az elején nagyon is tiltakoztál ellene. -  dobtam le a kabátomat egy nagy sóhaj kíséretében

-Az akkor volt. De még mindig biztos vagyok benne, hogy kell melléd egy apuci is. Hidd el, Robin, nem lesz ez olyan könnyű, mint hiszed. -   mondta

-Én..  -  lehajtottam a fejemet  - Az orvos azt mondta hogy még bármi történhet, spontán vetélés.. bármi. Szóval még nem biztos.    -  ültem le a székre

-Ez mindig benne van a pakliban.  Mi  a baj, Robin?  -  guggolt le elém

-Semmi. - vontam vállat

-Ne mondd hogy semmi, látom rajtad  hogy baj van. Ne aggódj előre,  rendben? Minden jó lesz, ezt akartad nem?  -  mosolyodott el

-Ez nem olyan könnyű. Én hülye..- kezdtem bele

-Tessék?  - húzta fel a szemöldökét 

-Találkoztam valakivel, és elhívott randira.    -   mondtam

Audrey hitetlenül nézett rám, majd hirtelen felállt és vigyorogva megszólalt.

-Tessék? És ezt csak most mondod?  Randid lesz és te ennek.. nem örülsz? 

-Nem, nem az hogy örülök, de a fenébe is, ez a kettő így egyszerre nem fog működni. - mondtam

-Miről beszélsz? Miért nem működne? 

-Szerinted mit szólna, hogy a nő, akivel jár, teherbe esett egy mirelit apától?  -   kérdeztem

-Ez így elég morbidnak hangzik. - furcsa grimaszt vágott    - De honnan veszed hogy rosszul reagálna? Neked szükséged van egy férfira, érted? 

-Audrey, ez nem ilyen könnyű. Ha elmondom neki.. elveszítem. - mondtam

-És ha nem mondod el, egy idő után úgy is kiderülne. 

-Amikor találkoztunk nem is volt biztos hogy terhes vagyok. Csak is azért bizakodtam ennyire.  - mondtam

-Na jó   - sóhajtott fel   -   Mondj el mindent, elejétől a végéig, oké? Mindent, kivétel nélkül. Hogy találkoztál vele? 

Ahogy kérte, mindent elmeséltem neki, elejétől a végéig, semmit nem hagytam ki. Elégedettnek tűnt, megvolt győződve róla, hogy egy tökéletes pasit fogtam ki magamnak. 

Vagyis egyezett  a véleményünk. 

Nemsokkal ezután kinyitottuk a rendelőt, egy szokásos nap volt, minden a régi kerékvágásban haladt, sok volt  a munka, majd délután öt óra fele bezártuk a rendelőt, de Audrey még akkor sem hagyott békén.

-Na? Akkor siess haza, nehogy az legyen hogy lekésed a randit Mr. Tökéletessel. -   kacsintott

-Jaj, Audrey!  - nevettem fel  -  Honnan veszed hogy tökéletes?

-Van már érzékem a pasikhoz! De ígérd meg, amilyen gyorsan csak tudod, bemutatod nekem, szeretném  a saját szememmel lecsekkolni.  - mosolygott

-Rendben.  - vettem fel a kabátomat  

-Igen, mielőtt megkérdezed, bezárom a rendelőt! Hétfőn találkozunk, de este vagy reggel hívj fel, mindent tudni akarok, oké? 

-Persze, ez természetes.  -  mosolyogtam  -  Szia. És köszi.  -  köszöntem, majd kiléptem az ajtón

Hazafelé menet felhívtam az öcsémet is, hogy közöljem vele a hírt. Próbált lelkesnek tűnni, de szerintem arra számított hogy nem sikerült. Igazából csak azért ellenezte ezt az egészet, mert nem akarta hogy egyedül vállaljak gyereket, azt mondta, túl kockázatos, meg egy gyereknek amúgy is két szülőre van szükségük, ő viszont hamar elveszítette mindkettőt.

Nem szerettem erről beszélni előtte. 

Mikor hazaértem, már fél hat is elmúlt. Rögtön lepakoltam a cuccaimat és a fürdőbe mentem. Megengedtem a fürdővizet, és míg a kád megtelt vízzel, a hálószobába mentem körbe nézni a gardróbomba. Hideg idő volt, így valami elegáns, de meleg szerelést kerestem. Úgy döntöttem egy hosszú szárú, magas sarkú csizmát, hozzá fekete harisnyát és egy elegáns fekete szoknyát veszek fel, hozzá elegáns felsőt, és egy hosszú szövetkabátot. Tökéletesnek tűnt, így reménykedtem benne, hogy rajtam is klasszul fog állni.

Mikor a kád megtelt vízzel, pár percig kiélveztem a forró fürdőt, de sietnem kellett, mert már hat óra volt. Gyorsan megmosakodtam a kókuszos tusfürdőmmel, majd mikor végeztem, a szobába vettem az irányt. Megtörülköztem és felvettem a kiválasztott ruhákat. Végig néztem magamon  a tükörben, és rá kellett jönnöm, hogy annyira nem is nézek ki rosszul. Aztán mikor oldalról méregettem a tükörképemet, a szemem a hasamra tévedt, és reflexszerűen végig simítottam rajta. Pár percen keresztül csak néztem, és hirtelen mosolyra húzódott a szám.

Nem bántam meg, egyáltalán nem.

Ám mikor hirtelen feleszméltem és az órára pillantottam, láttam hogy már csak öt percem maradt. Faképnél hagyva a tükörképemet, a táskámért mentem, majd  elővettem a kedvenc parfümömet és befújtam magam vele.

Aztán rá pár percre csengettek. Felkaptam a hosszú szövetkabátomat, majd egy halvány mosollyal  az arcomon kinyitottam az ajtót.

Tom állt előttem diadalittas mosollyal.

-Jó estét hölgyem!

Elmosolyodtam, majd végig néztem rajta. Farmer és bőrkabát volt rajta, ami nem volt becipzározva, így a fehér ing láthatóvá vált, az alatt pedig..

Akkor vettem észre hogy az ing sem volt begombolva teljesen. Khmm..

-Jó estét Tom.  -  mondtam zavartan

Piszok jól nézett ki. Tegnap este még enyhén borostás volt az arca, most viszont már nem, de a bajusza megmaradt, amiért hálás voltam. Nagyon jól állt neki. 

A fenébe, mikre gondolok?

-Robin, maga nagyon gyönyörű.. - kezdett bele

-Köszönöm . - mosolyodtam el  -És öhm.. van valami terve a mai estére nézve? Hova megyünk? 

Tom felnevetett, majd a kezemért nyúlt.

-Majd meglátja!