Idegesen gyűröm bele a bőröndbe a ruhákat. Még az sem érdekel, ha tönkre megy. Csak minél
hamarabb elakarok tűnni innen. Elakarom felejteni ezt az egészet. Előveszek egy nagyobb
táskát, amibe a legfontosabb dolgaimat rakom. Mikor ezzel megvagyok a bőrönd elé lépek
és lehajtva a tetejét megpróbálom becipzározni. Türelmetlen mozdulatokkal ráncigálom az
anyagot, ám a cipzár nem hajlandó megadni magát. Feladva a próbálkozásaimat tehetetlenül
az ágyra ülök és könnyeimmel küszködve meredek magam elé. Képtelen vagyok elhinni,
hogy ezt tette velem. Megint.
Istenem miért kellett mindennek így történnie? Mikor ideköltöztem azt hittem boldogok
leszünk.
De neki nem számított semmi. Nem érdekelte, hogy mit érzek. Neki csak a karrier a fontos.
Hírnév, pénz és gazdagság. Rám már nem is jut ideje. Még azt is elfelejtette, hogy tegnap volt
az első évfordulónk. Előre lefoglaltam egy asztalt. Meglepetésnek szántam. Azt hittem, hogy
majd hazajön. De még csak fel sem hívott, hogy késik.
Jobb kezemmel letörlök egy kósza könnycseppet, majd mély levegőt veszek. A vállamra
helyezem a táskát és a bőrönddel együtt kisétálok a nappaliba. Még utoljára körbenézek a
lakáson, kifújom az eddig bent tartott levegőt és elindulok a bejárati ajtó felé.
Ám mielőtt még kettőt léphetnék, az ajtó váratlanul kinyílik és a döbbent arckifejezésű Billel
találom szemben magam. A kulcsokat a kezében tartva bámul a mellettem álló bőröndre.
Tekintetét az arcomra vezeti, és értetlen szemekkel pislog. Hirtelen zavarodottság fut át az
arcán. Szólásra nyitja az ajkait, de egy hang sem jön ki a torkán. Aztán közelebb lép hozzám
és végre megszólal.
- Christy.. mi ez az egész? - mutat a táskámra.
- Azt hiszem elég nyilvánvaló... - jelentem ki megvető hangsúllyal.
- Te most elakarsz menni?
- Nem minthogyha rád tartozna. - fordítom el a fejem és megkerülve őt az ajtóhoz megyek.
- Christy!
- Bill. Elég volt. Már felfogtam, hogy számodra sokkal inkább a zenélés a fontosabb. És nem
én! - nézek rá.
- Ezt hogy érted?
- Tudod hányadika volt tegnap?
- Augusztus 10.
- Ennyi?!
- Miért ez nem elég?
A szívem szorul össze a fájdalomtól, amit érzek. Hát még mindig nem érti? Nem érti, hogy
ezzel mennyit árt nekem? Hogy is voltam képes együtt élni vele.
- Bill tegnap voltunk 1 évesek! - üvöltöm az arcába.
A felismerés villámcsapásként éri. Idegesen a hajába túr és ajkait beharapva néz rám.
- Basszus! Kérlek, bocsáss meg! - jön közelebb hozzám és a kezét nyújtva felém - Tegnap
egész nap az új lemezen dolgoztunk és annyira elszaladt az idő. Nem foglalkoztam semmi
mással. Kérlek.. kérlek, ne haragudj rám! Ígérem, bepótoljuk és akkor..
- Bill.. Bill! - fojtom belé a szót - Én már döntöttem.
- Tessék?
- Én.. én képtelen vagyok így élni. Ezzel együtt.. - mutatok körbe a falakon lógó albumokon -
Ez így nem fog menni.
- És akkor most inkább elhagysz?!
- Bill, te magad hagytál el engem.. - suttogom halkan.
- Ez nem igaz! Oké. Elfelejtettem, de ettől még nem dől össze a világ. - hadonászik a
kezeivel.
- Azt hiszed, hogy csak erről van szó?! Te komolyan nem érted? Hónapok óta hozzám se érsz!
Nem is tudom mikor beszélgettünk utoljára őszintén egymással! Folyton csak a stúdióban
vagy és alig látlak. Én ezt már nem bírom tovább.
- Nem kérheted tőlem, hogy válasszak közted és az álmom között! Tudod, hogy egész
életemben ezt akartam csinálni.. nem lehetsz ennyire kegyetlen! - emeli fel a hangját.
- Én kegyetlen?! Tévedsz Bill Kaulitz!
- Ne kezd ezt.. - lép felém.
- Micsodát? Azt, hogy az igazat mondom? Mond csak drágám mikor is ebédeltünk együtt
utoljára?!
- Hagyd abba..
- Menj a pokolba a hülye bandáddal együtt! - lököm el a mellkasánál fogva és indulnék el az
ajtó felé, de hirtelen megragadja a karom és visszaránt.
- Ezt szívd vissza!
- Soha! A bandád miatt van ez az egész!
- Nehogy azt hidd, hogy ez csak miattam van! - kiált fel.
- Tessék?!
- Tudod drágám a pénz nem a fán terem! Ha nem lenne a banda, akkor ez az egész mind nem
lenne!
- Ezzel most mire akarsz célozni? - kérdezem értetlenül.
- Azt a sok ékszert és drágaságot a banda nélkül soha nem tudtam volna megadni neked.
Fájdalom, de el kell viselned, hogy a zenélés ezzel jár. Talán, ha egy olyan embert választottál
volna magad mellé, aki csak egy bőrfotelben ül, és halomszámra szórja a pénzt, na, akkor
talán gondtalanul élvezhetnéd az életet.. - vágja az arcomba kegyetlenül.
- Hogy mi?! Azt hiszed, hogy csak a pénzed miatt vagyok veled?
Tapintani lehet közöttünk a feszültséget. Az indulataink már teljesen kezelhetetlenek lettek.
Olyan dolgokat vágunk egymás fejéhez, amit azelőtt soha nem tettünk volna meg. Annyira
fáj, hogy ez történik velünk. De az még jobban fáj, hogy Bill ilyesmit állít rólam. Ha azt hiszi,
engem csak a pénze érdekel.. akkor nagyon félreismertük egymást.
- Komolyan eltudod képzelni rólam, hogy ilyen vagyok?
- Te is csak ugyanolyan vagy, mint az összes többi ribanc.. - nem hagyom, hogy befejezze.
Tenyerem hangosan csattant az arcán, és ezzel egy időben hullott darabokra a szívem is.
Könnybe lábadt szemmel nézek izzó tekintetébe és egy mély levegőt veszek.
- Soha többé nem akarlak látni. - suttogom érzelemmentes tekintettel, majd megragadom a
bőröndöt és hangosan bevágva magam mögött az ajtót örökre kilépek az életéből.
***
Bill Kaulitz már számtalan hibát követett el az életében, de azzal, amit néhány perccel ezelőtt
tett, talán élete legnagyobb hibáját követte el. Nem sokkal azután, hogy Christy kiviharzott
a lakásból, ő sem tudott tovább tétlenül ülni. Kezébe kapta kocsikulcsát és nem törődve
semmivel, kocsiba pattant, hogy céltalanul száguldozhasson Los Angeles utcáin. Dühös
volt. Rettenetesen dühös. Hogy várhatja el tőle bárki is, hogy feladja az álmait, amiért már
gyerekkora óta küzdött? Elfelejtette az évfordulót. Rendben, valóban hiba volt. De ez bárkivel
megeshet. És nem csak egy rocksztárral. Christy. Christy pedig túlreagált mindent. Minden
sokkal egyszerűbb lenne, ha a lány elfogadná, hogy az ő élete ilyen. A zenélés nem olyan
egyszerű, mint azt sokan képzelik. Interjúk, fotózás, koncertek, megbeszélések és az összes
többi fárasztó munka, ami ezzel együtt jár. Ha pedig valaki képtelen arra, hogy ezt megértse..
az csak sajnálatot érdemel.
Bill kezeivel erősen rámarkolt a kormányra és lassan kifújta az eddig bent tartott levegőjét.
Próbálta elterelni a gondolatait a korábban történtekről, de egyszerűen nem tudott másra
koncentrálni. Christy neve megállás nélkül zakatolt a fejében.
Tövig nyomta a gázpedált és egy fekete Chevrolet előtt elhajtva minden erejével az útra
koncentrált. Figyelmen kívül hagyva a piros lámpákat hajtott a lehető legmesszebbre. Úgy
érezte, most egy kis csendre és magányra van szüksége.
Ám bármennyire is igyekezett, a lány arca minduntalan a szemei előtt lebegett. Szőke
hullámos haja, égszínkék szemei. És azok a gyönyörű rózsaszín ajkai.
Aztán hirtelen felvillant előtte egy régi emléke. Még most is emlékszik minden egyes
pillanatára...
Egy szenvedélyes éjszaka után egyik reggel Bill arra ébredt, hogy a lány a karjai közt alszik
és meztelen testüket csupán egy vékony takaró fedi. Óvatosan félresöpört egy kósza hajtincset
a lány arcából és úgy csodálta tovább gyönyörű kedvesét. Apró csókot lehelt ajkaira, mire
Christy álmosan mocorogni kezdett.
- Jó reggelt! - mosolygott kék szemeivel Billre.
- Neked is. - simított végig a lány állán.
- Mióta vagy fent?
- Egy ideje..
- És végig engem néztél? - húzta fentebb a takarót.
- Szeretem nézni, amikor alszol. Olyankor annyira gyönyörű vagy.. - mosolyodott el, majd
óvatosan a lány fölé emelkedett és két tenyerével megtámaszkodva Christy feje fölött,
kényelmesen elhelyezkedett a lábai közt.
- Bill.. szállj le rólam. Fel kell öltöznünk.. - fogta keze közé a férfi arcát - Tudod, hogy nem
szabad későn kelnünk.
- Ma nem érdekel semmi. Csak te! - suttogta a fülébe, majd édes csókokkal hitette be a nyakát.
- Bill. Kérlek.. nincs is rajtunk ruha..
- Annál jobb.. - vette ajkai közé a lány fülcimpáját, majd lassan lehúzta magukról a takarót.
- Mit csinálsz? - kapott az anyag után.
- Látni szeretnélek.
- Az este már láthattál eleget.
- Soha nem tudnék betelni ezzel a látvánnyal. - nevetett halkan és ajkaival felfedezőútra indult
Christy mellkasán.
- Ha ezt most nem hagyod abba..
- Akkor mi lesz? - emelte tekintetét szerelmére - Fejezd be kérlek!
- Már nem tudom mit akartam mond.. - Bill nem hagyta, hogy befejezhesse a mondatot,
kiéhezve lecsapott a lány ajkaira és szenvedélyes csókcsatába kezdtek..
- Most is hagyjam abba? - kérdezte önelégült vigyorral az arcán és magához húzta a lány
csípőjét.
- Ne.. ne hagyd abba. - suttogta ajkaiba.
- Biztos? - húzódott el tőle, mire Christy mindkét lábával átfogta a derekát.
- Igen.. - harapta be ajkait
- Akkor jó.. - csapott le újból a lány ajkaira, és ezúttal már nem is váltak el egymástól többé.
Hirtelen lendülettel taposott a fékbe és a kocsi egy pillanat alatt megállt. A benne
felgyülemlett dühöt váratlanul felváltotta a kétségbeesés és idegesen a kormányra ütött
néhányat. Akkor abban a pillanatban tudatosult benne, hogy mit is tett igazából. Gondolkodás
nélkül gázt adott és szélsebesen megfordulva a kocsival egyenesen a pályaudvarra hajtott.
Tudta, Christy legelső útja az otthonába vezet. Szélsebesen hajtott, nem érdekelte semmi és
senki.
Pár perccel később kétségbeesetten pattant ki a járműből és becsapva annak ajtaját rohant a
bejárathoz. Meg kell találnia. Nem késhet el!
Sietősen a menetrend kivetítőjéhez rohant és az épp most induló járat vágányszámát kereste.
Miután megtalálta gondolkodás nélkül a 7. vágányhoz rohant.
A vonat már ott volt és csak arra várt, hogy az utasok beszálljanak.
Szemeivel a tömeget fürkészve rohant egyenesen előre. Sehol nem találta és ez csak még
jobban kétségbe ejtette.
Aztán amikor már kezdte feladni, váratlanul megpillantotta a lányt, ahogy a bőröndjével a
lépcsőhöz siet. Szélsebesen utána rohant és még mielőtt Christy felszállhatott volna a vonatra,
a nevét kiáltva megállította.
***
Épp arra készültem, hogy a csomagjaimmal felszálljak a vonatra, amikor valaki a nevemet
kiáltva visszahúzott a vágányra. Csak akkor vettem észre, hogy ki az, amikor szembe
fordultam vele.
- Christy! - húz magához szaporán véve a levegőt - Nem mehetsz el!
- Bill?.. Te.. te meg mit keresel itt?
- Nem hagyhatom, hogy elmenj..
- Ha amiatt izgulsz, hogy nem lesz pénzem ne izgulj. Ahogy te is mondtad, biztos találok
majd magamnak egy másik pénzes embert! - rántom ki a karomat szorításából.
- Hülye voltam. Nem gondolkoztam és olyat mondtam, amivel megbántottalak. Pedig tudom,
hogy neked volt igazad. Elhanyagoltalak és csak a stúdióban voltam, hogy az új albummal
foglalkozhassak. - hadarja kétségbeesve - Még azt is elfelejtettem, hogy tegnap volt az
évfordulónk. Egy szörnyű alak vagyok. És meg sem érdemlem, hogy velem légy. De kérlek,
ne menj el!
Ott álltam előtte és életemben először nem tudtam mit tegyek. A szemeim előtt adta meg
magát, teljesen összetört. Azelőtt még soha nem láttam őt ilyennek. Látom rajta, hogy
komolyan beszél.
- És mégis miért kéne maradnom? Hogy aztán újra megbánthass? Hogy továbbra is úgy
éljünk, ahogy eddig? - nézek mélyen a szemeibe.
- Tudom, hogy ostoba voltam, és szörnyű dolgokat tettem veled. Kérlek, bocsáss meg nekem!
Szeretlek, és nem akarom, hogy elmenj! - mondja elkeseredetten és aztán hirtelen egy
könnycsepp gurult végig az arcán. - Maradj velem kérlek! Szükségem van rád..
- Én.. nem tudom Bill. Túl sok volt nekem ez az egész.. - túrok bele zavartan a hajamba.
Még soha nem láttam sírni. Összeszorult a szívem, ha csak ránéztem.
- Könyörgök maradj! - szorítja meg a kezem.
Aztán hirtelen eleredt az eső. A körülöttünk lévő emberek, olyan távolinak tűntek
akkor. Mindenki rohant a vonathoz, menekültek az eső elől. Egyedül csak mi álltunk ott
mozdulatlanul. Bill kétségbeesetten a tekintetemet fürkészte én pedig tanácstalanul álltam
előtte.
- Nem tudom, hogy bízhatok- e még benned.. - hagytam, hogy az eső tisztára mossa arcomat,
jól esett a hideg a bőrömnek.
A következő pillanatban a kalauz hangosan belefújt a sípjába és én éreztem, hogy itt a vége
mindennek. Már nincs maradásom.
- Mennem kell.. - suttogom halkan és lassan eleresztve a kezét megfordulok. A könnyeimet
már rég lemosta az eső, de még így is éreztem, ahogy a meleg könnycseppek végig szántják
arcomat.
Vállamra veszem a táskát és elindulok. Bill tehetetlenül beletúr kezeivel a hajába és arcát az
ég felé emeli. Lassan sétálok, ám a lépteim egyre csak lassulnak. A szívem egy hatalmasat
dobban, én pedig zokogva visszafordulok. Billel egymás tekintetét fürkésszük, én a földre
dobom a táskám és szinte egyszerre rohanunk egymáshoz. Zokogva a nyakába ugrok ő
pedig szorosan átkarolva a derekam húz magához. Csak szorítom és szorítom a nyakát. Azt
kívánom, bár soha ne érne véget az a pillanat.
- Sajnálom.. sajnálom! Annyira nagyon sajnálom.. - suttogja a hajamba.
- Soha többet ne csinálj ilyet. Érted? Soha.. - fogom kezeim közé az arcát. A szemei fájdalmas
könnyektől égtek.
- Szeretlek Christy! Ígérem, ezentúl mindent másképp fogok csinálni! - dönti homlokát az
enyémnek én pedig nem tétlenkedve tovább, szenvedélyesen megcsókolom. Bill viszonozva
tettem, mindkét karjával magához szorít és hevesen csókol. Kétségbeesetten tépjük egymás
ajkait, még az sem érdekel, hogy az eső egyre jobban szakad. Számomra már csak az a fontos,
hogy újra egymásra találtunk. Most már talán újra boldogok lehetünk..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése